Ma dolgozom, egész nap. Férjemuramparancsolóm pedig bemotororzott hozzám. Nyakig sárosan az erdőn keresztül. De leglább egy kicsit elszórakoztatott nagy magányomban. Tündérapu!

Hamarosan vége, ennek a  - hál' istennek - eseménytelen műszaknak. Tündérke már nagyon vár, s ha megkérdezi mit hoztam, most valóban meglepem egy furfangos kifestővel! Jajj, de fog örülni a drágám! Ma délután nagyot aludt, így este még több időt együtt tölthetünk. Még kb másfél óra, számolom a perceket...

Nagyon hamar véget ért a tegnapi pihenőnapom. Olyan jó volt otthon Tündérkével! Igaz a bevásárlás és házimunka elvette a nap felét, de azért jutott idő a közös játékra is.  Dél körül Maszat mindenképp azt akarta, hogy vetítsünk diafilmet. Hiába magyaráztam neki a fényviszonyok alkalmatlanságát, addig nem nyugodott, míg meg nem próbáltuk verőfényes napsütésben a hófehér falra varázsolni a mesét. Persze hiába. Végül kiegyezett a kártyázásban. Ebéd után óriási szunya. Fél ötkor már megcirógattam, mert ugye éjjel sem ártana csinálni valamit. Menetrendszerűen jött az "álmos a szemem" duma, sőt ez alkalommal engem is megpróbált becsalogatni az ágyba. Délután a mondhatni szokásos fagyi a várnál - a "sép csijjogós" pólót naná, hogy lecsöpögtette, majd hancúr az udvaron kifulladásig. Este benyomott egy nagy cikk dinnyét és utána joghurtot követelt. Hát hogyne. Fürdés, mese, alvás. Hajnalban takargatás, munkába indulás. Melóhelyen káosz hegyek, Isten hozott újra a bolondokházában!!!

A napjaim nagyjából így telnek: alvás-munka-alvás-munka-alvás stb stb. Kérdem én: hol marad a szórakozás? Természetesen azt leírtuk, mivel szabadidőm nulla. Örülök, ha esténként elolvasok egy-egy mesét Tündérnek, hajnalban pedig fájó szívvel takargatom be mielőtt munkába indulok. Most a hétfőt várom, első szabadnapom, a majd' egy hete tartó megfeszített munkatempóban. A napok pedig csak szaladnak ebben a taposómalomban, máris itt a nyár második fele. Érezhetően rövidülnek a nappalok, hűvösebbek a hajnalok. No jó, ne temessük még azért ezt a csodás évszakot...

Kicsit amúgy is nyomott vagyok, mióta befészkelt családunkba az átkozott rosszindulatú betegség, s nem látom a dolgok kimenetelét. Tündérrel nincs gond, szerencsére. Édesanyám küzd újra emlődaganattal. Most a műtét időpontjára várunk. S, hogy aztán mi lesz... bele se merek gondolni. Még jó, hogy állandó elfoglaltságaim nem engednek belesüppedni a kétségbeesésbe. De félek, hogy eljön az is...

Még a műszak negydénél se járok, de máris a hőguta kerülget, kint ugyan 26, de bent már 32, mi lesz itt délben?!! Ráadásul belülről is fő a fejem, kolléga rendesen bekavart a beosztásba így nyaralás előtt egy héttel. Ha megvalósul az új verzió - borul minden, nem lesz jövő heti befőzés, kozmetika, fodrászat, sőt, még akkor is dolgozni fogok, amikor terveink szerint már a szálloda recepcióján kopogtatnánk, Olaszországban. Uram a vonal egyik végén őrjöng én a másikon, persze főnök szabadságon külföldön, a kérdéses kolléga szabadnapos. Nem mintha számítana. Csak erre vártunk egész éven....