Eddig és netovább... véget ért az óvoda. Elseján ballagott Tündérmaszat. Nem is tudom sírjak-e vagy nevessek. (Mindkettőt megtettem ) Olyan szép versikékkel búcsúztattuk az óvó- és dajkanéniket, hogy nem lehetett pityergés nélkül megállni:

A kezemben virágcsokor,
kis szívemben szeretet.
Megköszönöm, azt a sok jót,
amit kaptam tőletek.

Óvónéni, jaj de sokszor
Az öledbe vettél,
Vigasztaltál, mikor sírtam,
vagy velem nevettél.

Meseország száz csodáját
megmutattad szívesen,
Nevelgettél, tanítgattál,
türelemmel, kedvesen.

Véget ér, most mese, játék,
vár reám az iskola!
Óvónéni, Dadusnéni,
nem feledlek el, soha!

Dadus néni várt énreám,
mikor ide érkeztem.
Búcsúzkodni tőle nehéz,
bizony nem megy oly könnyen!

Mikor sírtam ki volt velem?
Ki törölte könnyes szemem?
Ki tanított szépre, jóra,
mintha édesanyám volna?

Nem várt érte köszönetet,
egész szívét adta nekem!

Elfeledni nem is tudom,
hiszen én is szeretem!
Rá gondolok, később sokszor,
míg a táskát cipelem!

Tudom vége a játéknak,
már a komoly munka vár.
De ha néha elfáradok,
két karja majd visszavár!

Hátra van még (talán) néhány oviban töltött délelőtt és egy kirándulás. Majd nyár után irány a suli!!!